Az eszpresszó fogadtatása
„Budapest életébe új színt hoztak ezek az exotikus országokról elnevezett miniatűr helyiségek. Az ember lassanként bizonyos új földrajzi jártasságra tett szert. Megtanulta, hogy Tahiti kissé keletre van Braziltól, Marokkó viszont valamivel északabbra terül el (…) Lassankint rádöbbent arra is, hogy espressót nyitni nem annyira üzleti vállalkozás, mint inkább lelkiállapot. A bárpult mögött álló hölgy, akár harminc körüli bronzhajú, kesernyés mosolyú dolgozó asszony, akár ibolyakék fényű fehérfrizurás mágnásdáma, akár pulloveres szegletes vállú diáklány legyen… a maga egyéni életének atmoszféráját sugározza szét a helyiségbe.” – vetette papírra egy hírlapíró 1941-ben.
A nők hangsúlyos jelenléte a fiatal Ottlik Géza figyelmét is felkeltette: „Az espressóban parányi asztalok körül ülnek a nők és gyorskávét isznak, de nagyon lassan. Eszükben sincs az illatos, gőzölgő feketét amúgy állóhelyükben kihörpinteni. Megtelepszenek, fújják a füstöt, perelnek a ruhatárosnővel. Írnak, olvasnak, kötnek, horgolnak. A szomszédnő, úgy látom, kalapot csinál, újságpapírból kivágott szeleteket tűzdel össze s olykor a fejére illeszti a különös csákót, a tükörhöz lép. Senki nem nevet ezen. A dolog komoly, egy kalap terveiről van szó.” (1943)
Az idősebb nemzedékek eszpresszó-élményét a legtömörebben talán egy másik hírlapíró 1941-es sorai tárják elénk: „A kávéházakat így szorította háttérbe lassanként – de nem is lassanként – az espresso, ahová betérni, fogyasztani, megbeszélni valamit és elmenni annyi időt sem vesz igénybe, mint amennyi régen ahhoz kellett, hogy a ruhatárban levessük a kabátot és kikeressünk magunknak egy jó, védett, kellemes sarokasztalt.”
The reception of espresso
“These miniature facilities named after exotic countries added new colours to life in Budapest. You gradually picked up some knowledge in geography. You learned that Tahiti was located a bit eastward of Brazil, while Morocco is to the north. (…) It dawned on us that opening an espresso bar is more of a state of mind than a business venture. The lady behind the counter, whether she is a bronze-haired working woman around 30 with a bitter smile, or a grand dame of bluish-white hair, or a square-shouldered student girl clad in a pullover, radiates the atmosphere of her own life around the room.” This was written by a journalist in 1941.
The strong presence of women aroused the attention of young writer Géza Ottlik, too: “Women sit around tiny tables in espresso bars, drinking coffee, but very slowly. They definitely do not gulp down the aromatic, steamy black beverage on the run. They sit down, blow tobacco smoke, and quarrel with the cloakroom attendant. They write, read, knit, and embroider. If I am not mistaken, the lady at the next table is making a hat, pinning newspaper sheets together, and regularly placing this strange cap on her head, in order to inspect it in a mirror. No-one is laughing about that. This is a serious matter, the design of a hat.” (1943)
The perception of espresso bars by older generations was best described by another journalist in 1941: “Coffee houses have been gradually, but not slowly, ousted by espresso bars. Popping into an espresso bar, having a coffee, discussing something, and leaving take less time than it once took to hang up your coat in the cloakroom and find a good, sheltered, comfortable corner table.”